Címke: Zagyva

19.01.01.

virsli csuka


Haltalan

párszáz dobás, két kapás, egy lemaradt balin


Zagyva-tavasz

Zagyva a gátról:

zagyva20160327

Indulj el egy úton…

skill_wobbler_20160327

Balinka skill wobblerrel (nem Ő(n) volt a célhal 😉 )


másnap

az elcseszett nap után

domolyko150323

domolykó skill-wobblerrel


Tavasz van

Domolykó, napsütés, boglárka

domolyko150307


Megint március

Úgy látszik a márciusok kimaradnak a blog életéből. Vagy csak egyszerűen a márciusok ilyen titkosak, vagy márciusban valamiért nincs kedvem semmit írni. Vagy. Pedig voltam kint jópárszor. Jártam a már jól bevált megszokott helyeimre és kerestem újakat is. Most először megyehatáron kívül is. De lehet nem is először. De biztos nem utoljára. Jártam a Zagyva partot többnyire egyedül, de volt, hogy Joci is elkísért. A susnyás közepén, kilométerekre az autótól karfás bojlis székről vizionált, meg kavicsos Duna partról.:) Fogtam csukát, balint (tudom, hogy tilalom van, kerültem is a lehetőséget, de még így is volt pár) meg domolykót, meg… meg mást nem. vagy mégis. nem, mégsem 😉

 

 


kis domis pálya
 

zagyva_panorama_2012_03_03


bálinthal

Alig vártam már, hogy a jég engedjen. Szerdán még teljesen szélességében jég borította a vizet, csütörtökön még nem hittem, de pénteken már bíztam benne, hogy hétvégén ismét pergethetek a Zagyván. Csak jobb ez, mint a lékpeca.

Rengeteget sétáltam a kellemes tavaszi időben, ahol a hülye nagy szél nem ért, határozottan melegem volt. Így az induláskor még indokoltnak tartott vastag pulcsit is a hátizsákban cipelhettem. Aztán az egyik helyen, ahol sneciket láttam, sokadik dobásra sikerült megfognom az idei első balinom. (hmmm, jöhetett volna egy hónappal ezelőtt 🙂 )

 

Később még volt egy gyámoltalan kapásom, de hiába voltak ragadósra fenve a horgok, nem akadt meg. Na majd legközelebb.


három év

Három óra húsz perec, vagyis perc. Gondoltam ma visszamegyek oda, ahol eseser ötösöket mentek ki hosszúzsinórra kötött karabinerrel. Pedig nem, elég volt a saját csalimat az elszakadt fonottba akasztani. De mindegy, lassan már három év is eltelt azóta. Akkoriban és azóta is sok minden megváltozott, viszont amit valamikor, talán tavaly tavasszal mondtam a régi hídnál, azt most is úgy gondolom. 😉

No, szóval ma próbáltam fogni egy szép és méretes balint, mert az most igen jól jött volna. Ehelyett sétáltam egy nagyot, horgásztam gumival, de többnyire wobblereztem. Közben teszteltem félkész csalikat. Végül azért nem maradtam “hal” nélkül. Bár ez a kayakfishing egyik elõnye, nekem is szokott jönni ez-az.

most egy J-7-S érdekes horog tuninggal:

meg, ha már annyira benne vagyok az eseser fogásban: SSR-5-P dróton:

ja igen, még valami. Balint csak azért nem fogtam, mert nem tudtam volna hitelesen igazolni, ugyanis a gépemen nem lehet tudom beállítani, hogy a fotóra ráírja a dátumot. 😀


haltalanul

még vasárnap horgásztam sétáltam erre egy jót. pedig hideg is volt és halat sem fogtam.


kanyar, kanyar hátán


egy vidra


“a part alatt”


hód munka


majdnem Tisza-tó

Az egész héten várt Tisza-tavi sügérpeca a vízfelszín állítólagos halmazállapot változása miatt elmaradt. Legalábbis nekem 😉 Nem különösebben érintett rosszul a dolog, gyorsan előszedtem a “B” végszükség tervet, amit már legalább egy hónapja fontolgattam, ráadásul a napokban elég jó infókat is hallottam.

Szabadidőm kevés, napfényes, vagyis inkább világos óráit mindenképpen vízparton, horgászbottal a kézben akarom eltölteni. Csukát mostanában eleget fogtam, gondoltam megint a domolykókat keresem meg a Zagyvában, ezzel töltve ki az üresen maradt szabad órákat. Egy régen nem horgászott überszupertitkos helyemre mentem, ahova rajtam kívül alig-alig vetődött ember, pláne halfogás céljából. Ez mostanra már kicsit megváltozott. Most találkoztam egy humanoiddal, aki már-már halfogásra szinte alkalmas eszközt szorongatott jobb kezében mellső végtagjával, ám ezt használni még csak igen felületesen tudta. Legrosszabb esetben is az óvatlan, tapasztalatlan csukaifjoncokat fenyegette némi veszély. Mint egy megriasztott vaddisznó konda, úgy csörtetett végig előttem és rettenetes csilli-villi támolygókanalával szétcsobogta a vizet. Szerencsére hamarosan beleunt a horgászatba sikertelenségbe és visszamászott a fára visszafordult. Újra csend lett.

Legutóbb tavaly kora tavasszal voltam itt, akkor szép balinokat és domolykókat sikerült becsapnom, ám most nem működött az akkor jól bevált stratégia. Igaz, akkor a fákon kezdtek zöldülni a rügyek, a víz is már melegedni kezdett, most meg éppen hűl. Egy vízbe dőlt, lekopott kérgű nyárfa mellett volt az első egy kapásom, épp amikor már a visszavonuláson törtem a fejem. Sikerült megakasztanom, de még mielőtt a fa alól kifordítottam volna, kiakadt a horgom. Valószínűleg kis csuka lehetett. Még néhány percet – talán tízet is- rászántam a megfogására, hogy megmentsem a napom az elkerülhetetlennek látszó betlitől. Minden erőfeszítésem ellenére sem sikerült újra kapásra ingerelnem, viszont a megfutamodás, megadás gondolatán felülkerekedett az ősi ösztön. Tudtam, hogy folyásnak lefelé két-háromszáz méterre tőlem van egy mélyebb rész, amit ugyan a túlpartról lehet jobban meghorgászni, azért innen is érdemes lehet megdobni. Elindultam, a közbeeső helyeket meghagytam a visszaútra, bár tudtam, ha ott nem fogok halat, akkor a lehető legrövidebb úton, a lekaszált réten keresztül megyek vissza a kocsihoz.

Néma csendben mentem a vízig, mégis a túlpartról belógó lombtalan ágak alatt apró snecik rebbentek szét. Egész nap nem láttam sehol őket. Bíztam benne, hogy a küszökkel együtt megtaláltam a rablók rejtekét is. Pár centis gumit kötöttem a zsinórom végére, amolyan kissnecit, azzal tapogattam át a feneket. Akadós volt, de hosszas keresgélés után találtam egy pár méter hosszú sávot ahol csak néhány nagyobb elmerült ágon, benyúló gyökéren kellett keresztül vezetni a csalit. Már többször húztam végig a csalit, amikor félúton, ott ahol nem volt akadó, keményen koppant, mintha fába húztam volna. Ösztönösen akasztottam, amire egy lomha rúgás volt a válasz. Igyekeztem gyorsan kivezetni a halat az akadóból, hogy ne tudjon a gyökerek közé beállni. Előttem a visszaforgó mélyében körözött, csak reménykedtem benne, hogy szép domolykó lesz és nem csuka. Amikor feljebb húztam, a letisztult vízben már látszott a nagy, széles feje, és az is tisztán látszott, hogy jól akadt a horog. Leereszkedtem a vízig, kézzel emeltem a partra, hogy néhány gyors fotó után szabadon ereszthessem. Gyorsan dobtam még néhányat (bár tudtam, hogy teljesen hiába), de egy félresikerült leakadással egy nagy, víz alá merült ágat megmozdítottam, amivel egész biztosan megzavartam aznapra az egész helyet.

Tovább mentem, még párszáz métert sétáltam. Kerestem a halakat. Sehol nem láttam árulkodó küszöket mozogni, sehol nem sikerült kapásra bírnom a rablókat. Visszafordultam. Már csak néhány ígéretesnek tűnő helyen dobtam, de az autótól nem messze egy tuskóba szakítottam a gumihalat. Az üresen maradt zsinórt feltekertem, nem kötöttem fel új csalit. Abbahagytam a pecát.