Megint reggel nyolckor indultunk (volna 😉 ), nem sokkal később egy jó, forró kávé után már a gáton zötykölődtünk, hogy ott folytassuk a horgászatot, ahol egy hete abbahagytuk. Ahogyan illik, rögtön az első dobásra szakítottam be az első gumit. Nem voltam túl boldog, miközben újra szereltem azon járt az eszem, hogy még most kellene abbahagyni az egészet, mielőtt még nagyobb gondok nem lesznek. Maradtam. Talán tízet, ha dobtam, egy bokor alatti törés mellől erős rávágás jött. Jó halat akasztottam, görbült is a nagyobb privi rendesen. A tiszta víznek és a viszonylag magas partnak köszönhetően végignézhettem, amint a csuka minden erejét, ösztönét és rutinját összeszedve próbál megszabadulni a csalitól és tőlem. Szerencsére nem sikerült neki, szákolás és gyors fényképezés után már úszhatott is tovább.
A fogás és a fárasztás élménye feltöltött és olyan lökést adott, ami egész napra kitartott. Alig mentem lentebb egy kőhajításnyit, a következő kikoptatott helyen megismételtem mindent. A szakítás már menetrendszerűen ment és egy jó csukát is megakasztottam. Igazán látványos kapása volt, mert a túlpartra kidobott és onnan visszapöccintett csalit vette le a vízbeérés pillanatában. Sajnos (vagy nem sajnos?) nem akadt rendesen és a fárasztás végén a lábam előtt szabadult meg a horogról. Rengeteget dobtunk, sokat sétáltunk a kellemes őszi levegőn. Két kapás közt, menet közben megettük az otthonról hozott zsíros kenyeret, ami többet ért ott és akkor, mint egy puccos étterem aranyszegélyű étlapjáról bármi.
Sokat haladtunk, éppen egy igen jó, négyes-ötös körüli csukát figyeltem (persze próbáltam is megfogni, nulla sikerrel) amikor Joci kiabálását hozta a szél. Odasiettem, megszákoltam neki egy termetes domolykót, amit a magas part és óriás dzumbuj miatt, ő egymaga nem tudott. Még mentünk tovább, de a nap már egyre alacsonyabb szögben sütött és a szél is felélénkült. Már majdnem besötétedett mikor visszafordultunk az autókhoz.
Amikor hátrafordultunk és ilyen fényeket láttunk, befejeztük a pecát
Jó negyven percig tartott az út vissza. 🙂 már vaksötétben pakoltuk le a cuccokat az autóknál, pár percet még beszélgettünk Ryobiékkal (aminek külön örülök, hogy személyesen is találkoztunk). Este nem kellett ringatni, de álmomban még egy-két kapásnak bevágtam…