Bíbor fénnyel izzott a napkorong azon a késő őszi reggelen, amint a kistelepülés szélső házai fölé araszolt. A látóhatáron fekvő ólomszürke felhőket alulról festette színesre, hogy azok távoli megmászhatatlan bérceknek tűnjenek. Máskor, amikor munkába rohan, észre sem veszi ezt. De a látvány most valami különös, megmagyarázhatatlan érzéssel töltötte el. Kesze-kusza gondolatok jártak a fejében, vizekről, halakról, emberekről. Sietett, az előtte álló nap egyetlen pillanatát sem akarta elpazarolni. Lekanyarodott a kerékvágta földútról. A gátak között köd volt és hideg, a lekaszált füvön dér csillogott, de ez nem zavarta, végre megint a Zagyva parton volt, ott, ahol igazán ki tud kapcsolni az egyhangú hétköznapok esztelenségéből.

Embert, másik horgászt nem látott, csendes, mozdulatlan volt minden. A reggeli némaságot csak a sárguló füzekről imitt-amott felrebbenő fácánkakasok riadt rikácsolása zavarta meg, majd utána ismét minden nesztelenné lett. Csizmát húzott, gyors mozdulatokkal szedte össze holmiját a kocsiból, hogy mielőbb dobhasson, hogy szervezete mielőbb hozzájusson a rávágáskor felszabaduló adrenalin adagjához.

Felszerelt bottal érkezett, pedig ez nem jellemző rá, a kapocsban egy hét centis gumi volt. Olyan, amit pár napja legjobban evett a hal. Az első helyen a túlpartról vízre hajló fűcsomók alá dobott, csukát keresett. A víz is néma volt, csak egy-két a horogra akadó falevél, gyökér emelte meg a pulzusát. Mielőtt tovább indult volna, végig dobálta az összes lehetségesnek tűnő csukabúvóhelyet. Nem volt kapása. Már majdnem egy órája horgászott, amikor az első halat sikerült becsapnia. Alig lehetett méretes a rabló, a jighorog a száj szélébe akadt, könnyen tudta szabadítani. Gyorsan csúsztatta vissza a vízbe. Tudta, hogy megint megtalálta prédáit és megtalálta a megfelelő csalit is. Utána már folyamatosan fogta a csukákat, igaz nem voltak nagyok, de szinte minden helyről sikerült, ha halat nem is legalább kapást kicsikarnia. Rengeteget sétált, dél már jócskán elmúlt. A Nap egyre melegebben sütött, a reggel még oly szükséges vastag pulóverek már nyűgnek tűntek neki. Levette a göncöket, de mielőtt a hátizsákba tette volna, leterítette egy fűz tövébe ahol megszorult a meleg levegő. Az ősz vörössárga fényeiben hanyatt dőlve élvezte a csendet, a magányt. Táskájából elővette az otthon előre elkészített szendvicsét, termoszból meleg teát ivott utána. Igen jól érezte magát, nem cserélt volna senkivel. Visszafelé wobblert akasztott a kapocsba, hátha sikerül balint is fogni. Látott néhány rablást jövetben.

A bokrok, vízbedőlt fák mögötti visszaforgókban, ahol a küszök is mozogtak, dobott párat. Nem vizsgálta át tüzetesen, inkább csak megérzésből horgászott. Néhány balin kölyköt így is becsapott, a legnagyobb is jó, ha volt harmincöt centis. Az autója közelében még megállt, megvárta, hogy a Nap lemenjen. Az utolsó halát már teljes sötétben fogta. Rendesen elfáradt.